Lombszíneződés, lombhullás, teljes vegetációs leállás

Lombszíneződés, lombhullás, és teljes vegetációs leállás vizsgálatának jelentősége

A fák őszi lombszíneződésének és lombhullásának elsődleges feladata az időjárással szembeni védekezés, a következő vegetációs időszakra való felkészülés. Az őszi lombszíneződés fafajra jellemző, mind annak idejét, lefolyását, és az elszíneződés jellegét tekintve is. Az elszíneződés során a levélben lévő klorofill alkotóelemeire bomlik, és elraktározódik a keményítővel együtt a gyökérbe történő visszaszívódással, így a növény energiát tud elraktározni a következő vegetációs időszak elején történő kilevelesedéshez. A klorofill lebomlásával jelennek meg, az addig klorofill által elnyomott, így nem érvényesülő xantofill és antocián színanyagok, amik a fafajra jellemző sárgás, vöröses, vagy barna elszíneződést okozzák. Egyes kutatások szerint az erős és élénk színű elszíneződés a fákat károsító rovarok elleni védekezést is szolgálja, ahol az erős színárnyalatok az áttelelni készülő rovarok számára olyan egyed hatását keltik, ami egészséges, védekezést szolgáló ellenanyagokkal telített, így nem célszerű a rovar számára azt használni.

A levelek fotoszintézisének leállása, a nedvkeringés megszűnése a fatestben lévő víz jelentős mértékű csökkentését biztosítja, ami a téli fagyok során így nem károsodik, nem jelentkeznek rajta fagylécek, nem károsodnak a fatest sejtjei, a tracheák, tracheidák. A levelek alapvetően nagyon nagy felületet képeznek, amelyek sérülékenyebbé teszik a fákat. A téli időszakban megjelenő hó így sokkal kisebb mértékben tud megtapadni a fák koronáján, ezzel csökkentve a hótörés veszélyét, a koronaszerkezet sérülését. A téli viharok esetén is könyebben vészeli át a fa a nagy széllökéseket azáltal, hogy a lombfelületet elveszíti, így a szélnyomást jelentősen csökkenti. A téli időszakban a párolgás megszűntetése azért is fontos, mert ha a téli fagy alatt, amikor a megfagyott földből a fák nem tudnak vizet felvenni, akkor a leveleikkel ha párologtatnának, gyorsan az egyed teljes kiszáradásához vezetne, így a lombhullás ennek elkerülését is szolgálja. A növények a vegetációs időszak alatt is védekeznek a kiszáradás ellen lombvesztéssel.

A levelek elhullajtásának megújító szerepe is van, mivel a levelek egy vegetációs idő alatt részben „elhasználódnak”, hatékonyságuk csökken, bennük ásványi sók halmozódnak fel, így az elhullajtáskor a fa a méreganyagaitól is megválik.

A levélhullás akkor történik meg, mikor a növényben az auxin szint lecsökken, ami új osztódószövet kialakulását okozza a levélnyél és a szár (levélalap) között. Ez az osztódószövet gyakorlatilag egy leválasztó réteg, ami lezárja a levélalapot és az ág felöli részt is. A levél lehullásához innen már elegendő egy enyhe fagy, vagy némi légmozgás.

A lombhullás és a teljes vegetációs leállás ideje alapvetően az egyes klónok fagytűrőképességét, illetve a vegetációs idejük hosszát is befolyásolja. A változó időjárási körülmények mellett, ahol a korai fagyok is egyre ritkábbak, azon klónok, amelyek később veszítik el a lombkoronájukat, jelentős előnyt tudnak elérni a hozam tekintetében, mert egy hosszabb vegetációs időszakot tudnak elérni a korábban lombhullató klónokkal szemben. A klímaváltozás jelenleg olyan tendencia felé mutat, amelyben az átlaghőmérséklet növekszik, a fagyos napok száma csökken, így az ehhez igazodni képes klónok a következő időszakban előnyre tehetnek szert az alkalmazkodni kevésbé képes klónokhoz képest.

Lombszíneződés, lombhullás, és teljes vegetációs leállás vizsgálat kivitelezése

A lombszíneződést, lombhullást, és teljes vegetációs leállást minden évben minden egyes kísérleti területen megfigyeljük, és a jellemző időszakot rögzítjük. A megfigyelést minden egyes kísérleti területen klónonként végezzük, a terület bejárásával, és a jellemző időszakot az alapján határozzuk meg, hogy a vizsgált klón egyedeinek legalább 60-70%-a esetében megtörtént-e már a teljes kilevelesedés. Az adatokat évente kísérleti területenként és klónonként rögzítjük. Természetesen a lombszíneződést, lombhullást, és teljes vegetációs leállást jelentős mértékben a nappalok hossza, azaz a megvilágítás befolyásolja, az egyes klónok jellemző lombszíneződési, lombhullási, és teljes vegetációs leállási ideje között érdemi különbség nincs, mivel mindegyik klón feketenyár szülővel rendelkezik, és így ezirányú tulajdonságukban lényegi eltérés nincs. A teljes lombvesztést az időjárás a tekintetben befolyásolja, hogy azon kísérleti területen, ahol előbb jelentkezett korai fagy, ott a teljes lombvesztés adott évben annak megfelelően történt meg.

2.6_Melléklet_Lombszíneződés kezdete

2.6_Melléklet_Lombhullás kezdete

2.6_Melléklet_Teljes vegetáció leállása

Cím

WOODTECH Innovatív Kft.
9400 Sopron, Zarándok út 3.

Telefon

+36 70 4155436

Email

info@woodtech-innovativ.hu